RMDSZ.ro - Kelemen Hunor beszéde a Magyar Nyelv Napján

Kelemen Hunor beszéde a Magyar Nyelv Napján

Kelemen Hunor beszéde a Magyar Nyelv Napján

Ötödik alkalommal ünnepeljük a Magyar Nyelv Napját. Érdekes kérdés, hogy miért pont november 13-án, vagyis azon a napon, amikor idén 175 éve, az osztrák császár fennhatósága alatt álló Magyarországon a magyar lett a hivatalos nyelv.

Hiszen ünnepelhetnénk január elsején, Petőfi Sándor és az első magyar nyelvű újság születésnapján, január 26-án, az első magyar nyelvű könyv vagy február 18-án, a Károli biblia megjelenése napján, és még sorolhatnám azokat a jeles napokat végig decemberig, amelyek a magyar nyelvnek állítanak emléket. És bízunk benne, hogy nem csak emléket.

Akár oly módon, hogy a nyelv egyik kiemelkedő művelőjére, akár úgy, hogy a nyelv terjedése és így megtartása valamely fontos mozzanatára emlékeztetnek. Igen, a terjedés és a megtartás is küzdelmes dolog volt a történelem során.

És nekünk, erdélyieknek az is maradt. Az elmúlt 100 tanúbizonyság erre.

A mai napon a magyar nyelvet ünnepeljük, immáron ötödször.

Mára ez az ünnep hagyomány lett. Nemcsak azért, mert évről-évre megismételhetjük, és megismételjük, és lassan rögzíti a helyét a bevett ünnepnapok között, hanem azért is, mert ugyanazon a módon tesszük mindezt, megemlékezve azokról, akik sokat tettek azért, hogy ez a nap Erdélyben is ünneplésre méltó legyen – akik sokat tettek azért, hogy a magyar nyelv jó állapotban maradjon mifelénk.

Ehhez persze a Szövetségnek is van köze. 2015-ben elértük azt, hogy Romániában hivatalos úton is minden magyarlakta településen méltón megünnepelhessék a Magyar Nyelv Napját és kulturális eseményeket, programokat szervezhessenek.

De egy ünnep, legyen az születésnap vagy házassági évforduló, nem arról szól, aki megszervezte, hanem az ünnepeltről.  Vagy az ünnepeltekről.

Az elején említettem, hogy számos napot választhatnánk a magyar nyelv ünnepének. Erdélyben lehetne ez a nap például március 15-e is.

Kivételesen nem azért, mert a magyar szabadság ünnepe ez, hanem azért, mert 65 esztendővel ezelőtt ezen a napon hangzott el először az éterben, hogy „Itt Kolozsvár”!

1954. március 15-én indult el a Kolozsvári Rádió magyar adása.

Tekerjük vissza egy pillanatra az idő kerekét.

Abban az időben nemhogy Facebook, de még televízió sem volt Romániában. A könyv- majd újságnyomtatás utáni második legnagyobb forradalmat a rádiózás jelentette. Másfajta megközelítésben a rádió volt az első demokratikus tömeg-médium, hiszen nem kellett hozzá olvasni, és nem kellett viszonylag drágán megvásárolni sem, mint elődjét, a könyvet vagy akár az újságot naponta.

És ezt a médiumot kaptuk meg az ország történetének egyik legnehezebb időszakában mi, erdélyi magyarok 65 esztendővel ezelőtt.

Ma már talán kevésbé érdekesek a politikai körülmények, a megfontolások és alkuk, amelyek ezt lehetővé tették. De persze, nem is mellékesek.

Mára az számít, hogy ezt a közszolgálati feladatot a kolozsvári magyar rádió kis megszakításokkal – amikor éppen elhallgatni kényszerült, mert elhallgattatták – hat és fél évtizeden át magas színvonalon látta el.

Hiszen mire is való egy közszolgálati kisebbségi rádió? Kézenfekvően tájékoztatásra, nevelésre is akár, és természetesen szórakoztatásra. Van azonban egy másik funkciója is. Ez pedig a nyelvi minták megőrzése, ha úgy tetszik, a helyes, tehát kívánatos magyar beszéd terjesztése. Egy kisebbségi rádió egyfajta mércét is szab annak, hogyan beszéljünk anyanyelvünkön.

A Kolozsvári Rádió pedig mindig hangsúlyt fektetett a hangzó anyag nyelvi pallérozottságára. Ennek konkrét formája a témába illő nyelvművelő-ápoló rovatok sorozatában konkretizálódott.

Az 1990-es újrakezdéskor Maksay Ágnes szerkesztett rovatot, majd 1993-tól ezt a feladatot egy kollektíva látta el néhány évig. Ekkor felváltva felelt mindegyik szerkesztő egy rovatért, később pedig Orbán Katalinra hárult a nyelvművelő rovat gondozása, aki nagy odaadással és rendkívül szakszerűen végezte ezt a munkát is. Jelenleg Szémann Rózsa külső munkatársként felel ezért a témakörért.

Nem közvetlenül ide tartozik, de áttételesen mindenképp szerepe van a nyelv művelésében a művészeti műsoroknak, a Gergely Zsuzsa által három éve alapított Kontűrnek, amelyben két fiatal és tehetséges munkatárs, Kristály Bea és Ferencz Zsolt révén a kortárs alkotások kerülnek közelképbe, hallgató közelbe, és egyben a mai nyelvi állapotokat, trendeket  tükröző szövegek is elhangzanak.

A Kolozsvári Rádiónak a 65 év alatt számos jeles magyar riportere, műsorszerkesztője volt, közülük csak néhányat említek: Keszy-Harmath Verát, Kovács Ferencet, Balló Áront, Fekete Károlyt, Somai Ferencet, Csép Sándort, Muzsnay Magdát, de a sor hosszan folytatható lenne.

Talán a szokásosnál elfogultabb vagyok a Kolozsvári Rádióval, mondhatná bárki Önök közül. Kérem, nézzék el ezt nekem. 1990 őszén úgy léptem be a Donát úti stúdióba, mint egy szentélybe. A magyar nyelv szentélyébe. Legendás szerkesztők és munkatársak közösségébe. Büszke vagyok arra, hogy közéjük tartoztam. És különösen büszke arra, hogy idén a Magyar Nyelv Napján őket ünnepelhetjük!

Isten éltesse a kolozsvári magyar rádiót!

INTERAKTÍV TÉRKÉP